26. FEJEZET
(Szerző: Dreska Ildikó)
"Ha újra elővesz a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nemcsak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan. Minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek."
Tartalom:
Azok a láthatatlan lélek szálak, Volt egyszer egy Honvágy. Ehető virágok túra, A portlandi Japán Kert, Egy kis Portland utcáról és háztetőről, Pillanatképek
Azok a láthatatlan lélek szálak
Sokszor rácsodálkozom, hogy milyen furcsa, megmagyarázhatatlan működések vannak a világban.
Az elején csak legyintek, mert úgy hiszem, minden véletlen.
A másodiknál arra fogom, hogy a véletlen duplázni kívánt.
A sokadiknál pedig tapsikolok, és örvendek magamban, végigfut rajtam a megnyugvás, és abban a pillanatban igen is képes vagyok ledobni magamról az aggódás agresszív és folyton magammal cipelt köveit.
Azt hiszem, hogy a köldökzsinór ami összekötött minket, bár elszakadt, de valahol az éterben, világvége távolságokban, a csillagok között, mégis ott ringatózik, meg-megrezdül a széllel és viharokkal, megfeszülve tűri az esőket, hogy aztán megszárítkozzon a napsütésben.
Képes frissen született üzeneteket, csak éppen kigondolt gondolatokat elpostázni pillanatokon belül nekem. Teljesen mindegy hol tartózkodom, mely napszakot élem...ha tudnom kell valamit, egyszerűen rákoppint a szívem sarkára.
Számtalanszor átéltem, hogy - dacolva a 6-8-9 órás időzóna különbséggel - mély alvásból, pillanatokon belül éjjel/hajnalban váratlanul felkelek, megérzem, hogy fontos üzenetem van.. Okostelefon híján, bekapcsolom a számítógépet.
Vagy éppen akkor, vagy néhány másodpercen belül ír a lányom.
Fontos, sorsdöntő, valamiért izgulós dolgok kapcsán erre az azonnali történések információs vonalára vagyunk ráprogramozódva.
Működik.
Ahogyan a vele kapcsolatos megérzéseim is.
Nem hiába mondom mindig azt neki:
Anya szeme mindent lát!
:)
Volt egyszer egy honvágy...
...majd szépen, fokozatosan az évek, hónapok, napok és pillanatok múlásával elbújt, meghúzódott, befészkelődött egy magányos sarokba. Nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, és azt hiszem az elcsendesedős pillanatokban is csak nagyritkán.
De hát mit is akartam? Miért is nyafogtam? Mitől is féltem? Mi volt az amit a legjobban szerettem volna minél előbb betapasztani, gyógyítani, kifésülni, kigyomlálni?
A Honvágy volt a legnagyobb kihívás, gyötrelem, az egyetlen ellenség, ami piszkálta, szurkálta és bizonytalanná tett benne helyzeteket.
Most Hurráznom kellene, örvendezni, hogy nem szekálja... és tulajdonképpen ezt is teszem...ugyanakkor érzékenyen pacsizok össze ezzel egyidejűleg egy újabb - nem várt- életszakasszal, kóstolgatom, ízlelgetem. Még furcsa, még ismeretlen.
A lányom, az a kislány aki null-huszonnégyben a gondolatom volt, a mindenem volt, a lélegzetvételt és szívdobbanást is beleértve....most talán ritkábban, és már lenyugvó szívvel gondol haza.
Olyan, hogy igazi otthon már nincsen, ez a szó valójában már körül sem írható, nem lehet letapadni benne, magunkénak tudni a dolgait. Nincs saját fala, ablaka, ajtaja, illata és ízei.
A térben elvegyül, kevésbé beazonosítható, csak VAN, itt is-meg ott is leledzik világok és földrészek között.
Ezeket az otthonokat nem lehet összehordani, egy kupacba rakni. A hozzájuk társult élményeket és érzéseket sem lehet párosítani, elvinni egyikből a másikba.
Ezek már itt is-ott is élmények.
Félig-meddig, alig-alig megélve ismerjük-tudjuk az amerikai otthont. Sosem láttuk élőben, sosem huppantunk bele, és azt hiszem annyira távoli és annyira más, hogy értetlenül és bizonytalanul fognánk vele már a bemutatkozáskor is kezet.
Ez a lány, ez a kislány meg -nem is értem, hogyan...- gond nélkül repked otthon és otthon között ha eljön az ideje. Nem is értem, hogyan képes átfészkalódni egyikből, a másikba....röpke pillanatok alatt felvenni a hely ritmusát, történéseit...és úgy kelni másnap, mintha mindig ugyan abból az ágyból, ugyan abban a pizsamában ébredne.
...és közben tudja, hogy minden csak pillanatnyi, éppen csak megízlel, berendezkedik...éppen csak pár hét és újra indul a repülője.
Nem is értem milyen érzés lehet csak úgy lenni a nagyvilágba...azon a helyen ahova a sors lehajított, és ránk hagyta a boldogulást.
...és igen, ez megint egy elgondolkodtató érzés, helyzet...amit nem is tudok valójában megfogalmazni, és nagyon is elképzelhető, hogy teljesen kesze-kusza és érthetetlen mindazok számára akik ezt még soha nem élték meg.
Ahogy szaladnak az évek, egyre inkább azt érzem, hogy ide, ebbe az országba már nincs visszaút. Annyira sok idő eltelt, annyira másban nőtt fel, olyan elképesztően más világ, lehetőségek, tempó, életritmus, szokások veszik körül....hogy neki itt vélhetően majdnem minden egy síkú, kevés és szürke lesz. Kevéske lehetőséggel, kevéske egyedivel, kevéske mindennel ami most alapból és természetesen sok.
Nem az a megülős, behatárolható, el vagyok fajta...kell neki a kihívás, a feladat, a mindent kipróbálás, a lehetőségek, a különleges, a lehetetlent megmászások.
Vajon Magyarország akarja? tudja? színes lehetőségekkel, tisztes megélhetéssel - elismeréssel-megbecsüléssel megtartani/visszahívni ezeket a gyerekeket?
Akarják-e tudni, hasznosítani, elfogadni azokat a dolgokat, külhoni tapasztalatokat amiket útközben belepakolgat a tarisznyájába? Lehet, hogy értetlenül néznek majd rá?
Vagy szemberöhögi majd a magyar irigykedős-kiközösítős mentalitás?
Netán nehéz lesz ismét beilleszkedni, barátságokat keresni és építeni?
Netán nehéz lesz ismét beilleszkedni, barátságokat keresni és építeni?
Mitől is lenne ez könnyű? egy olyan helyzetben ahol egy nyelvet beszélünk, de mégis idegenek vagyunk?
Nehéz elmenni, nehéz megszokni, és nehéz visszajönni.
Nehéz elmenni, nehéz megszokni, és nehéz visszajönni.
Ehető virágok túra
egy felkérést, hogy közreműködjön asszisztensként, az ehető virágok túrán, amit nagy örömmel vállalt.
Ezek a virágok mindössze két hétig pompáznak Amerika ezen részén. A lehető legszebb napsütéses, eső mentes időt fogták ki erre az egész napos túrára.
Rengeteg hasznos ismerettel gazdagodtak.
Ezek a virágok mindössze két hétig pompáznak Amerika ezen részén. A lehető legszebb napsütéses, eső mentes időt fogták ki erre az egész napos túrára.
Rengeteg hasznos ismerettel gazdagodtak.
 |
| A csapat |
Az emberek az ősi időktől fogva fogyasztják az ehető virágokat.
Bontsuk apróbb részekre a virágot, tépkedjük szirmokra és azzal szórjuk meg az ételeket.
A virágok nem csak nyersen fogyaszthatók, számos recept szól szörpökről, szirupokról, zselékről, lekvárokról, öntetekről.
A legtöbb virág nem csak szép, hanem gyógyhatású is.
A legtöbb virág nem csak szép, hanem gyógyhatású is.
A portlandi Japán Kert
A 22 000 négyzetméternyi területen fekvő kertet Takuma Tono professzor, korának egyik leghíresebb kerttervezője álmodta meg.
1967-es átadása óta számos díjat nyert a hihetetlen szépségű park, többek közöttt 2004-ben a világ második legszebb japánkertjévé választották.
Egy japán kert alapvetően a következő részegységekből áll:
Egy japán kert alapvetően a következő részegységekből áll:
- Tea garden. Ennek a kertnek a célja kimondottan a tea ceremónia előkészítése,csak a zöld szín dominál, nincsenek hivalkodó részletek. Van egy virágzó bokruk, amit csak a lombjáért tartanak, ezért a kertészek akkurátusan szedik le a bimbókat tavasszal .
- Flat garden, a sík kert. alapvetően úgy van megtervezve, hogy a mellette álló pavilonból, illetve az ott lévő padokról legyen a látvány a legszebb.
- Natural garden, vagyis a “természetes” kert.
- Sand and stone garden.
Emblematikus kavics+kő kert. Itthon szokás Zen kertnek is nevezni, de ez csak akkor igaz, ha buddhista templom mellett található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése