HANNA MENT USA...

H A N N A M E N T

37. FEJEZET

(Szerző: Dreska Ildikó)

"...Minden kapu nyitva áll előtted, csak be kell sétálnod rajtuk - persze arról is tudnod kell, hogy az út rögös, akadályokkal, kátyúkkal teli, szűk ösvény. Olyan, amin ha nem figyelsz, pillanatok alatt a sötétségben találod magad. Hogy onnan képes leszel-e kimászni, csak rajtad múlik - és azon, hogy mennyire figyelsz."

Tartalom: Megújuló energia források gyakornoki pozíciójának nyertese, Amikor a "kollégáid" helyett dolgozol, Nem tudom hogyan csinálja, International Fair, College pillanatok, Portlandolás, Elnökök napja, Konyhai megmozdulások és egyéb érdekességek

Megújuló energia források gyakornoki pozíciójának nyertese

Hanna jövőbeni tervei között, a legelső helyen a megújuló energia források témája áll.

Ebben az irányban - vegyész-mérnöki- vonalon szeretne továbbtanulni, az alapképzése után.

A collegeban meghirdettek ezzel a szakterülettel egy teljes éves (2017/18 tanév) gyakornoki állást, ami viszont a megújuló energia források gazdasági-politikai részével foglalkozik.

Nagyon büszke vagyok Hannára, mert Ő lett a pályázat nyertese.

Úgy gondolta ez a munka rendkívül hasznos lehet számára, hiszen kémia-matek-mérnöki vonalon, ennek a területnek a tudományos részével foglalkozik, míg a jövő évi gyakornoki pozícióban megismerheti az energia források környezeti, gazdasági, társadalmi hatásait. Energia gazdasággal, energia politikával kell foglalkozni, bele kell ásnia magát az ide vonatkozó jogszabályokba, szabályozásokba, stratégiákba.

Ő köteles gazdálkodni az egyetem azon keretével, melyet a megújuló energia források fejlesztésére, és ilyen jellegű projektek megvalósítására szánnak, ugyanis az egyetem tanulói un. Green díj formájában hozzájárulást fizetnek.

Ebben a pozícióban fel kell vennie a kapcsolatot az USA megújuló energia forrásokkal foglalkozó nagyvállalataival. Tárgyalásokat lebonyolítani, kampányokat szervezni, közös projekteket megvalósítani.

Egy nagyon komoly, felelősségteljes pozíció, és izgatottan várja a munkát.

Amikor a " kollégáid" helyett dolgozol

Adott egy kémia kurzus, ahol az a gyakorlat, hogy kis csoportban (4-5 fő) kell közösen dolgozni egy kutatáson. A kutatás folyamatáról, a levont következtetésekről beszámolót kell írni, és/vagy szóban prezentálni azt.

Már nem először, és nem is másodszor történik meg az vele, hogy a csoport társai az állandó unszolás, buzdítás ellenére sem állnak neki a feladatnak, és az egész kiscsoportos, elvileg közös munkával magára marad, így kénytelen teljesen egyedül megoldani az egészet. Mindenki helyett.

A többieknek nem számít a jó érdemjegy, mégcsak nem is motiváltak, és annyi becsület meg együttérzés sincs bennük, hogy egy kis lelkiismeret furdalást érezzenek amiatt, hogy a mulasztásukkal mások teljesítményét is veszélyeztetik.

Még akkor sincs lelkiismeret furdalásuk, amikor az egyetlen társuk munkája után kapott érdemjegy kerül be az Ő nevük mellé is, úgy, hogy ehhez az saját hozzáadott teljesítményük = a nullával.

Ezek rendszerint olyan diákok, akik egy szakot visznek, nem dolgoznak, és nem fontos, hogy legyen egy normális időbeosztásuk.

Ez rendkívül frusztráló egy olyan diáknak, aki küzd a kitűnő érdemjegyekért, aki több szakot visz, akinek több munkája van, és ebből kifolyólag szigorú időbeosztás szerint él.

Az egyedül dolgozó diák több napon át, hajnalokba nyúlóan dolgozik, megy, egyeztet a professzorral, és így nyilván arra is fény derül, hogy csak Ő dolgozik.

Ám a professzor - és sajnos valahol igaza van-, széttárja a karját, és azt mondja, hogy sajnos ez a való világban is így van.

A mérnökök, a vegyészek egy projekten közösen dolgoznak, és nem feltétlenül ugyanakkora erőbedobással.

Az ember a kollégáit ugyan úgy nem tudja megválogatni, mint ebben az esetben a csoport társait.

Igen ám, de ezek a haszonhúzók véleményem szerint csak rövid ideig életképesek - bár ez alól is vannak kivételek azt hiszem -, mert egy idő után ez szemet kell, hogy szúrjon egy felettesnek, aki valamilyen módon szankcionál. Ha a felettesnek bármilyen érdeke fűződik a haszonhúzóhoz, akkor pedig valószínűleg maga a közösség az, aki kitaszítja a lusta és trehány munkaerőt.

Emlékszem, hogy mindig gyűlöltem a közös csoportos versenyeket, feladatokat. Pontosan az említett eset miatt. Egy vagy két ember dolgozott, viszont a babér learatásában mindenki részt vett.

Felelősséget mások hozzáállásáért, mi magunk, nem tudunk vállalni.

Nem tudom, hogyan csinálja...?

Amikor újra, meg újra szembesülök azzal, hogy mennyi tanulnivalója, feladata, munkája van kint Amerikában, akkor büszkeséget, ugyanakkor aggódást is érzek.

A szingapúri két év, és a most már amerikai három év alatt olyan hihetetlen pontossággal megtanulta rendszerezni az életét, kilogisztikázni az idejét, hogy elképedek. Mindent időben kezd el, belekalkulálva az esetleges csúszásokat, éppen ezért soha, semmit nem hagy a végére.

Az én csöppnyi "anya nélkül sosem tudsz majd boldogulni" gyerekemből a nagyvilág egy hihetetlenül önálló, tudatos, rendkívül megbízható, alapos, pontos, céltudatos fiatalt nevelt.

Most már őszintén bevallhatom, hogy az én szoknyám mellett, az én temperamentumos, mindent megoldós, mindent magamra vállalós anya-királyságomban, mindez sosem valósulhatott volna meg.

Mivel igen korán, nagyon fiatalon már egyedül éltem az életem...ezért - én, és hozzám hasonló emberek - kénytelenk hirtelen és teljeskörűen megbirkózni - mindenféle segítség nélkül- az élet kis- és nagy dolgaival... és ez odáig tud fajulni, hogy nem képesek a gyeplőt kiengedni a kezükből, áttestálni a feladatokat másokra, mert úgy gondolják, hogy náluk gyakorlatiasabb és biztos kezekben nem lehet semmi.

Sosem csináltak meg helyettük semmit, nem is tudják, és nem is akarják tudni milyen az.

Most már belátom, hogy jóval kevesebb, jóval tanácstalanabb, és jóval elveszettebb lett volna a gyerekem, ha az én anyai gyakorlatomat kellett volna követnie. Ami elől egy csendesebb, visszafogottabb gyereknek szinte nincs is kitérés.

Szerencsére Dana lányomat, temperamentumilag hozzám hasonló fából faragták, ezért Ő tudatosan, egészen pici kora óta nem viseli az irányítást. Makacs, önfejű, önálló és "majd én mindent megoldok" típus.

Hannával szombatonként skypolunk....akkor is korán kel.

Mesél, sorolja a heti feladatokat, én pedig beleszédülök abba a sokmindenbe amit egy hét alatt megcsinált.

Sápadt, sovány, karikás a szeme, de a sokminden ellenére ott van a "mégistelen mégis"! a lelkesedés, az öröm, és a rajongás mindazért, amit itt tanulhat, tehet.

Olyan szerelemmel tud beszélni a kémiáról, az áramkörökről, a kísérletekről, vagy éppen a kedvenc matek kurzusáról..., és úgy ragyog a szeme, mint amikor másfél évesen egy többszörösen becsomagolt óriási dobozból kihalászta az első játék babakocsiját, amiben menőség volt tologatni Bobót, a vele pont egy idős maciját.

Pedig itt is vannak belerúgok, méltánytalan, megalázó dolgok amit egy ösztöndíjas diáknak mocskosul tűrni kell. Igazságtalan, megalkuvós, lenyelős pillanatok. Neki ezeket is meg kell tanulni kezelni, nekem sosem ment és nem is akarom, hogy menjen.

Néha inkább én ülök egy pillanatra megbotolva, és magamba roskadva a konyhaasztalnál.

Eszem a tejfölös székely káposztát, és közben potyognak a könnyeim.

Csak úgy....

Bele a káposztába.

Én pedig keservesen lenyelem őket, hogy egy megborulós, gyerek hiányzós napon újra feltörhessenek és kikívánkozzanak, az idősödvén egyre inkább múltba nézős szememből.

International Fair

Ismét lezajlott a Lewis&Clark College nemzetközi vására/napja/estje.

Hannát kérték fel, hogy legyen a közel keleti régió vezetője, ami azt jelentette, hogy Ő volt teljes mértékben felelős azért, hogy az ezen régióból érkező diákok műsora, a nemzeti ételeinek főzése, szervírozása pontosan és precízen menjen.
A konyhán rengeteg munkájuk volt, és közben 20 fiút is irányítania kellett.

A nemzetközi műsoros esten pedig az iskola fotósaként is tevékenykedett.

Nagyon elfáradtak, de megérte.